Emlékezetes Bál

Stella  2008.09.07. 21:44

1) Megmenteni az összetört szívet

Serena leszegett fejjel sétált be a játékterembe. Két szőke copfja minden lépésénél a padlóhoz verődött. Egy sóhaj közepette lehuppant az egyik bárszékre, majd a fejét a bárpultra hajtotta, miközben egy könnycsepp jelent meg a szemében. Az arcát a karjaiba temette, és megpróbálta elfojtani a feltörni készülő zokogását.
”Ez nem fair. Miért ennyire igazságtalan az élet? Minden, amit akartam egy felhőtlenül boldog éjszaka volt. Youmák és harc nélkül anélkül, hogy Zoisit vagy a kristályok miatt aggódni kelljen, vagy Tuxedo Maskra kelljen gondolni. Akiről mellesleg nem tudok semmit. Egész egyszerűen ő a legzavarbaejtőbb férfi…hacsak nem Darien az. De erre gondolni sem akarok! Valahogy mindig olyan furán érzem magam, ha a közelemben van. Ő annyira durva, beképzelt és ellenszenves és…épp ezért miért érzem mégis azt, hogy legszívesebben a karjaiba vetném magam? Oh, de utálom ezt az érzést. És az emberek. Utálom az embereket. Már Andrewt sem látom olyan tökéletesnek. Isten szerelmére barátnője van! De ez nem akadályozta, hogy olyan kedves és aranyos legyen velem. Megesküdtem volna, hogy szerelmes belém. Andrew, Darien, Tuxedo Mask, de leginkább Josht utálom! El sem hiszem, mit tett velem. Sírva kiborultam az egész iskola előtt, pedig minden olyan tökéletesen indult.”

 

1 héttel korábban…

 

- Uh…Serena. Beszélhetnénk?- kérdezte egy rövid barna hajú, mély barna szemű fiú.
- Huh, velem? Persze Josh.- állt fel Serena félénken a lépcsőről, ahol épp a barátaival ebédelt. Egy nagy tölgyfa alá sétáltak. Serenának majd kiugrott a szíve a helyéről.
- Izé…- dadogott Josh. - Én csak arra gondoltam, hogy eljönnél-e velem a pénteki Valentin napi bálra persze, csak ha nem jársz valakivel vagy valami…
”Mi Josh engem hívott el? A legcukibb, legnépszerűbb felsős Josh engem, az alsóbb osztályos Serenát hív el táncolni? Ez túl szép, hogy igaz legyen!”- gondolta Serena.
- Persze Josh, szívesen elmegyek veled!
- Va…valóban?
- Uh..Igen!
- Nagyszerű, akkor kb. 18.30-kor érted megyek.
- Ez jól hangzik.
- Akkor majd látjuk egymást!
- Yup, szia!

 

Fél órával ezelőtt…

 

- Héj Josh, már mindenütt kerestelek.- ugrándozott Serena a fiú előtt, aki nem nézett rá.
- Oh, szia Serena!
- Igazából azért jöttem, hogy tudod-e a címem, hogy ma este értem tudj jönni?
- Nos Serena már mondani akartam…
Serena hallotta a hangjában az idegességet.
- Josh, mi a baj?
- Az az igazság, hogy tegnap jutott eszembe, hogy én már elhívtam valakit…
Serena ledöbbent.
- Hogy te…?
- Tudod pár héttel ezelőtt elhívtam Jessica Bentlyt a táncra, csak elfelejtettem. Így téged már nem tudlak elvinni. Sajnálom.
Megfordult, majd elsétált. Lassan eltűnt a tömegben a röhögő haverjaival. Serena könnyekkel küszködve szaladt ki az épületből, és hálát adott érte, hogy vége a mai tanításnak.

 

A jelen…

 

„Jessica Bently. Utálom. Miért azt a sznobot választotta helyettem? Csak mert ő magas, csinos és kifinomult…és minden, ami én nem vagyok. Ki akarna engem elhívni táncolni, mikor őt is lehet?”
- Héj, Serena, mi a baj?- hallott egy kedves hangot. Serena felemelte a fejét, hogy Andrewra nézzen. A fiú így meglátta a sírástól kipirult és bedagadt szemeit.
- Mi történt Serena, még sosem láttalak ilyennek.
Serena sóhajtott.
- Oh, Andrew, ez olyan szörnyű! Annyira szörnyű!
- Mi olyan szörnyű Gombócfej? Elköltözött a fagyizó?
Serena összeszorította a fogait.
”Már csak Darien hiányzott. Olyan szerencsétlen vagyok.”- gondolta, majd visszahajtotta a fejét a kezeire. Alig hallhatóan csak ennyit mondott:
- Kérlek Darien, ne most. Most nem tudok veled foglalkozni.
Andrew egy aggódó pillantást vetett Darienre, aki amint meghallotta a lány hangjában a valódi fájdalmat, rögtön abbahagyta a nevetést.
- Gombócfej mi a baj? Te sosem szoktál ilyen lenni? Ha valaki bántott, én… „Álljunk csak meg! Mióta vagyok én ilyen védelmező?”- folytatta magában Darien, miközben az ajkaiba harapott. Leült egy székre, de a gondolatai kavarogtak.
- Serena mi a baj? Te sosem szoktál ilyen szomorú lenni? Ha baj van, nekem elmondhatod.- folytatta Andrew. Serena még egyszer felpillantott. Először Andrewra, majd Darienre, de amikor meglátta annak kék szemeiben az aggódást, elkapta a tekintetét.
- Nem tudom elmondani…- fejezte be. Darien lassan megérintette a vállát, hogy vigasztalja, de a lány elhúzódott.
”Mik nem jutnak eszembe? Nem vigasztalhatom meg. De nem bírom elviselni, ahogy sír.”- gondolta Darien. Andrew nézte, ahogy Darien visszahúzza a kezét, és pontosan tudta mi játszódik le a fejében. Végül a saját kezét nyújtotta oda.
- Ha elmondod nekünk mi bánt, talán tudunk segíteni.
Serena tudta, hogy nem tudnak rajta segíteni. De ha elmondja talán jobb lesz. Még Andrew meg is hallgatná, de Darien biztos kinevetné. Ránézett a fiúra, aki így megint a szomorúságot látta a lány máskor boldogságtól sugárzó kék szemeiben.
”Miért nézel így rám? Miért vagy ilyen szomorú? Ne sírj Serena…”- gondolkodott a fekete hajú. Serena behunyta a szemeit, és közben mindent elmesélt a fiúknak Joshról, meg Jessicaról, meg a táncról.
- Azt hittem én leszek a legcsinosabb lány a suli legjobb pasijával, és hogy a tánc meg minden tökéletes lesz… De így nem mehetek. Az emberek csak nevetnének rajtam, hogy partner nélkül megyek a Valentin napi bálra meg, hogy Josh inkább Jessicaval ment el. Biztosan kigúnyolna, mert utál engem, és Josh is, azért mert vele ment el. Én miért nem tudok olyan nagyszerű és okos és bájos lenni? Hacsak…- motyogta el az utolsó szavakat. Andrew és Darien gondterhelten pillantottak egymásra, és azon töprengtek mit csináljanak. Andrewnak nyilvánvaló volt, hogy Darien is fel akarja vidítani Serenát. De mit kéne tenniük?
- Hacsak mi? Minek kellene történnie?
- Hacsak valaki nem hívna el. Valaki, aki érett, kifinomult és jóképű. Akkor minden lány, beleértve Jessicát is, féltékeny lenne. Ez jó lenne. De ki hívna el pont engem táncolni? Ráadásul a bál ma este van. Micsoda balszerencse!- sóhajtott Serena, miközben a fejét ismét a karjára hajtotta.
”Bárcsak tudnám ki Tuxedo Mask.”- töprengett Serena. „De nem, ő túl elfoglalt a szivárvány kristályok miatt. Add fel Serena! Ez is csak egy szokványos péntek éjszaka lesz, mikor egyedül játszhatok otthon a Sailor V játékommal.” Eközben Andrew és Darien suttogva váltottak pár szót egymással:
- Darien, miért nem hívod el TE táncolni?
- Mi? Megőrültél?
- Miért? Nem te mondtad, hogy szeretnél segíteni rajta?
- Természetesen. Már ha igent mondana.
- Le merném fogadni, hogy igent mond. Te pont olyan vagy, mint aki leírt.
- Más lányok szerint talán igen, de Serena utál engem.
- Nem utál. Azon kívül kétségbe van esve.
- És én pont most csak így kérdezzem meg. Milyen romantikus.
- Pont jó alkalom arra, hogy megkedveljen.
- Mért akarnám, hogy kedveljen?
- Ne játszd már meg magad! Annyira nyilvánvaló, hogy szereted.
- Mi?
- Boldognak akarod látni, nem?
- Persze, hogy azt akarom.
- Akkor hívd már el arra a táncra!
Darien az ajkaiba harapott, majd Serenára pillantott. A feje még mindig a karjain nyugodott, a szemei pedig csukva voltak. ennek ellenére látta, ahogy a könnycseppek folynak le belőle, és szinte hallotta, ahogy összetörik a szíve. Darien beszédre nyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. Megint megpróbálta, de semmi. Serena hirtelen kinyitotta a szemeit, és felugrott a székből. Még mindig látszott a szemeiben a fájdalom.
- Jól van, köszönöm, hogy meghallgattatok, majd találkozunk.- mondta, majd lassan megfordult, és kivonult a játékteremből. Hosszú copfjait még mindig a földön húzta. Darien és Andrew nézték, amíg el nem tűnt a szemük elől. Darient teljesen felkavarta, ahogy látta, amint a sírástól összetapadt haját végighúzza a koszos padlón.
”Ez nem lehet igaz! Repkedniük kellene utána, miközben ő mosolyogva ki szökdécsel innen.”- gondolta.
- Aúúúú! Ezt meg miért kellett Andrew?- kérdezte miközben a vállait dörzsölgette. Majd ránézett a barátjára, aki igencsak mérges volt.
- Mi az isten van veled? Miért nem hívtad el a táncra? Nem láttad milyen szomorú?
- Természetesen láttam. És ez nekem is rossz volt, ok? De ez nem volt egy ésszerű ötlet. Serena sohasem jönne el velem a táncra. Valószínűleg csak kinevetne.
Darien válla még mindig fájt Andrew ütéseitől, de az megint adott neki.
- Aúúú! Hagyd már abba!
- Nem! Most meghallgatsz! Serena nem olyan, ő sohasem nevetne senkin! Ezt te is tudod! Még sohasem láttam olyan szomorúnak, mint ma, és ha bármit tehetek azért, hogy megint a régi legyen, megteszem! És most az egyetlen dolog, ami boldoggá tenné, az az, ha valaki elhívná őt arra a hülye táncra! És nehogy azt mond, hogy nem akarod elvinni, mert mindenki látja, hogy hogyan nézel rá kedves barátom! Megértetted? Kedveled Serenát, bár ezt sosem ismernéd be, de ha azt akarod, hogy viszonozza az érzelmeidet, akkor hívd el arra a hülye táncra!
Darien csak megilletődve pislogott.
- Aúúúú! Rendben, renden megyek már!- dörzsölte megint a vállát az újabb ütés miatt, miközben kiszaladt a játékteremből. Közben gondolkodott.

 

„Olyan idióta vagyok.”- gondolta Serena, miközben könnyes szemekkel bámulta a járdát. „Nem tudom elhinni, hogy egy perccel ezelőtt még Darienre gondoltam. Melyik kedves, okos főiskolás jönne el velem egy középiskolába táncolni? De kit érdekel? Egyébként sem kedvelem Darient.”- morfondírozott magában.

 

„Ott van.”
Darien lelassította lépteit, és vett néhány mély lélegzetet, hogy lelassuljon a szívverése. Rossz volt látnia így a lányt. Szinte késztetést érzett, hogy odafusson, és felemelje Serena copfjait a piszkos földről. Nem tudta elhessegetni a szörnyű gondolatot, hogy a lány ennyire boldogtalan.
”De nem sokáig. Remélem.”- gondolta. Vett egy újabb mély lélegzetet, majd sietve közelebb ment, hogy már csak pár lépésre volt a lánytól. Meghallotta annak sóhajtását.
”Olyan jó lenne tudni min gondolkodik. Talán Joshon vagy Jessicán? Vagy a táncon? Esetleg rajtam?”- megköszörülte a torkát, de a lány nem vette észre.
- Héj, Serena.- mondta olyan hűvösen, ahogy csak tudta, de úgy érezte mindenki észrevette a hangjában, milyen ideges.

- Mi? Ez a…- lassan megfordult, hogy lássa az illetőt. Kiegyenesedett, és megtörölte a szemeit.
- Oh…uh…szia Darien. Mit csinálsz te itt? „ Idióta! Ott sétál, ahol akar. Ez nem a te dolgod!”- szidta le aztán magát magában.
- Én téged kerestelek.
- Engem? De miért?
- Igen…mert gondolkodtam ezen a táncon, és…um…
- Igen?
Darien megint megköszörülte a torkát. „Istenem, hogy mondjam el neki? Mit fog mondani? Mit fog gondolni? Mi van, ha nemet mond? És mi van ha igent?”
- Darien?
- Serena…arra gondoltam, hogy ha szeretnéd…de ha nem…azt sem csodálnám, ha nem…de abban reménykedem, hogy igen…- belenézett azokba a kíváncsi, zavaros, gyönyörű kék szemekbe, ami erőt adott neki, így folytatta. - Ha eljönnél velem a Valentin napi bálba. „Kimondtam. Caak kérlek ne nevess ki, és mondj igent. Kérlek…”- mondogatta magában.
”Darien most elhívott engem a táncra? Ez komoly?”- hitetlenkedett Serena magában.
- Darien…

„Na ez nem kezdődik túl jól…”- gondolta a srác.
- Ha ez most egy vicc, soha nem fogok megbocsátani neked.
- Vicc?- mosolygott félénken. – Ez nem vicc Serena. Ha elszeretnél menni, és nincs kifogásod ellenem, akkor én szívesen elviszlek.
Egy pár pillanatig csend volt, csak egymás szemeit fürkészték. Kék a kéket. Aztán Darien majdnem hanyatt esett, mikor Serena egy hirtelen lendülettel átölelte, miközben kiabált.

- Igen, igen, igen! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Darien ettől kicsit meglepődött, majd lassan ő is átölelte Serena derekát, és elmosolyodott.
”Nem hiszem el, hogy igent mondott.”
Serena mikor kicsit megnyugodott elhúzódott a fiútól, és az arcába pír szökött. Az előbbi sírásnak már nyoma sem volt.
- Szóval akkor, hogy legyen?- kérdezte Darien.
- Um…a tánc 19.00-től tart 22.00-ig a Juuban Középiskolában, s szokingban kellene jönnöd, ha van. Ha nincs…
- Van egy.
- Nagyszerű…akkor…um…
- 17.00-kor érted megyek, és elviszlek vacsorázni. Rendben?- mielőtt a lány még visszautasíthatná, folytatta. - Merre is laksz?
- Um…2202 N. Cseresznye domb.
- Nagyszerű, akkor majd találkozunk.
- Yup, szia!
Darien levette a kezét Serena derekáról, ahol yugodtak, majd egy kaján vigyor kíséretében megfordult és elsétált. Az utca végén még egyszer visszafordult, hogy lássa a hazafelé ugrándozó Serenát, és a copfjait…amik egyszer sem érintették a földet. Kábultan ment vissza a játékterembe, majd leült ugyanarra a székre, ahol korábban is ült. Andrrew felhúzott szemöldökkel nézte.
- Na megkérdezted?
Darien számításba vette barátja lehetséges reakcióit, majd annyit mondott.
- Igent mondott.
Andrew mosolyra húzta a száját.
- Na mit mondtam, hogy igent fog mondani. Ezek után már biztos boldog.
- Igen.- egy perc szünetet tartott, mielőtt egy hatalmasat vigyorgott, majd hozzátette. – Boldog volt, és igent mondott! Sikerült! Serena és én… Gombócfej…
Andrew csak nevetett.
- Most nálam a pont! De ugye nem így akarsz menni?- kérdezte, miközben felmérte Darien farmerét, és zöld zakóját.
- Mi? Viccelsz? Ma nagyon elegánsnak kell lennem. És még asztalt is kell foglalnom egy jó étterembe és…
- Woah! Elviszed vacsorázni?
Darien bólintott.
- Nem említettem?
- Nem! Bár nem tudom jó ötlet volt-e. Darien az egy dolog, hogy elviszed a táncra, hogy felvidítsd, hogy ne legyen magányos, de ez már egy igazi randi! Azért megy el veled vacsorázni, mert járni akar veled! Ez már sokkal több, mint egy egyszerű tánc.
Darien eltöprengett azon, amit Andrew mondott neki.
- Igazad van. Ez már egy igazi randi. De mi nem is vagyunk egy pár, vagy szerelmesek vagy valamik.
- Te nem vagy szerelmes Serenába?
Darien miután hazament még mindig ezen a kérdésen gondolkodott, és a randin Serenával.