Az első találkozás...




Miyume és Ruri már egy hete úton voltak. Miyume útközben szépen lebarnult. A nap izzó lávaként perzselte mindkettőjük bőrét. A lánynak és lovának egyaránt melege volt. Miyume elkezdett fészkelődni, már nagyon unta magát.
Csalafinta mosoly ült ki arcára és gonosz tervet forgatott a fejében. Lassan előrehajolt és megpróbálta megcsiklandozni Ruri hasát, de ő észrevette.
- Komolyan gondolod? - kérdezte hamisan.
A lány nem vette észre a ló szemében megcsillanó fényt, és ez lett a veszte. A hátas repülés közben hirtelen megállt, de ez meg se kottyant Miyume-nak. Aztán felágaskodott a levegőben, amitől Miu megbillent, de továbbra sem esett le. Ekkor Ruri gondolt egy merészet és egyenesen a tengerbe vette az irányt. Nagy csobbanással értek a vízbe mindketten. Amikor a felszínre jöttek, Miyume egy adag vizet zúdított Ruri nyakába és hangosan felkacagott, ahogy a ló prüszkölve kifújta a levegőt.
Amint kissé megnyugodtak folytatták útjukat, előbb úszva, később viszont visszatértek az égbe és meg sem álltak Nippon-ig.


Pár nap múlva...

Már mindketten nagyon fáradtak voltak, hol úszva, hol repülve haladtak előre. A nap delelőn járt, mikor Miyume észrevette a szárazföldet a távolban.
Hamarosan elérték a partot és leszálltak. A közelben lévő erdőig elsétáltak és az első fák alatt megpihentek. Pár óra múlva Miyume nagyot nyújtózott, csontjai jólesően roppantak meg a hosszú tétlenség után. Majd felállt és lassan beljebb sétált az erdőbe.
Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdett dúdolni, majd lassan haladva énekelni kezdett...

Most azt hiszed, nem tudok semmit
És te oly sok helyen jártál, mert elvitt a hajó
De hogy lehet hogy Én, ilyen tudatlan szegény
Megértem azt is amire nincs szó, nincsen szó
Most minden föld a tiéd, hogyha rálépsz
Hisz élettelen s birtokodba száll
Én ismerem a fűt, a fát, a forrást
Minden él, minden érez, csoda vár
Mond miért hiszed, hogy nincs más csak az ember
És értelmetlen, mint hogy másként él
Ha lábnyomába lépsz egy idegennek
Látod azt mit nem hittél, hogy nem hittél
Sűrű éjeken a farkas dal a holdról szól
A vadmacska a párja után sír
S ha énekelsz hát véled zúg a hegység
Közben eléd hordja színeit a szél
Közben eléd hordja színeit a szél
Jöjj kergetőzzünk Ősi szűk csapáson
Jöjj néked nyújtja száz kincsét a föld
Jöjj hemperegj egy gazdagabb világban
Haszon nincs, minden néked nyújt gyönyört
A zápor és a folyó édes testvér
A gémek és a vidra jó barát
S összetartó minden, ami itt él
Körüljárunk és a lábunk égig ér
Égig érnek a platánok, soha ki ne vágd
Akkor megtudod, csak úgy érted
Hogy a farkas dal a holdról szól
Ha rézbőrű és fehér összeáll
S együtt énekelünk mind a hegyek hangján
Közben ezer színnel kápráztat a szél
Akkor néked él a föld, s csak néked tündököl
Amíg élsz, ezernyi színnel száll a szél.


Ahogy befejezte az éneklést, furcsa érzés kerítette hatalmába. Megborzongott...
Bőrén ideges rándulást érzett. Hirtelen megérintették oldalról és ő hátrafordult.
- Ruri... - a démonló feszülten figyelte az erdőt - Te is érzed?
Miyume hatalmas erő áramlását érezte, ami egyre közeledett felé.
- Ruri! Mi ez?
A ló megborzongott.
- Ez... ez Sesshoumaru! - Ruri azonnal megrázta magát.
Egy pillanattal később már egy hófehér paripa állt a lány mellett, óriási szárnyakkal hátán, homlokán pedig egy aranyló szarvval.
- Ruri te...
- Szállj fel... - ahogy látta, hogy a lány nem mozdult, rámordult - Miyume... szállj fel! Azonnal!
A lány hirtelen felriadt kábulatából és Ruri hátára pattant. Ekkor bukkant ki a fák közül három alak.
Ruri gondolkodás nélkül azonnal felemelkedett, és egy villanás kíséretében fehér csóvaként végigszántotta az eget, majd eltűnt.


A fák közt állók nézték, ahogy a fény eltűnik.
Hirtelen egy sipító hang törte nem a csendet.
- Nagyuram! Ez nem egy Pegasi no Uni volt? - egy kis varangyszerű alak ugrált, kezében egy nála kétszer nagyobb bottal - Sesshoumaru Nagyúr! Én úgy tudtam, ezek a lények már rég eltűntek a világból. Nagyuram...
- Elég! - szólalt meg a magas férfi.
Nem ember volt. Arcán és kezein méregcsíkok szántottak végig. Arcán két-két bordó méregcsík húzódott, még homlokán egy kék félhold díszelgett. Borostyán szemei élesen figyelték az eget, ahol a lény eltűnt. Hosszú ezüstfehér haját meglengette egy kósza szellő. Ruhája nemesi származására utalt, egyik vállán egy csontszín prém pihent.
- De nagyuram! Egy ilyen lényt befogni!
- Yaken! - a névre hallgató kis lény összehúzta magát - Nyisd ki a szemed! Egy ningen ült a hátán!
- Tényleg? - csodálkozott, majd lesütötte a szemét - Bocsáss meg Nagyuram! Figyelmetlen vagyok!
- Induljunk! - szólt Sesshoumaru.
- Igenis Nagyuram!






-----------------------------------------------------------------------

Nippon - itt Japán
Pegasi no Uni - saját kitaláció, az egyszarvú (Unikornis) és a szárnyas ló (Pegazus) társítása
Ningen - ember