Földön feküdtem már egy jó ideje, amikor feleszméltem. A két fiút nem láttam sehol sem. Rohanni kezdtem és ordítani, hogy a fiúkat megtaláljam. Csodálatos hely volt, de nem akartam egyedül lenni. Nem vettem észre a hátam mögött egy kislányt. Magányos lehetett pont úgy, mint én is, amikor meghallottam a szipogását, akkor fordultam meg. Odaléptem hozzá, és gyengéden megsimogattam a fejét. Felnézem egyenesen a szemembe. A szeme olyan szépen csillogott a boldogságtól és még valami mást is láttam benne, szeretetett. Mély érzelem, amit nem lehet letagadni. Nem értettem semmit. Ez a kislány hogyan kerülhetett ide, s én miért érzek nyugalmat a lelkemben?

• Kérlek gyere velem. - mondta a gyermek, akinek a szép csengésű hangja csak úgy szállt a levegőben. – én egy bólintással jeleztem, hogy megértettem, s elindultam vele egy irányba.
• Mit keresel itt egyedül kis leány? – kérdeztem, mert nem elfogadott, hogy egyedül kószáljon egy gyermek.
• Téged kerestelek. Édesanyám elküldött, hogy keressem meg a Föld legcsodálatosabb teremtését. – én pirultam, mint egy paradicsom. Nem tudtam is, mit mondhatnék erre.
• Értem. Miért sírtál? – Tettem fel az újabb kérdést.
• Egyszerű a válasz, a boldogságtól. Megtaláltalak, s ez mindent megért. Másik dolog, hogy a társad aggódott érted, s az édesapád is. Ők szerencsésen megérkeztek hozzánk, te valami oknál fogva itt értél földet. – a gyermek olyan komoly volt, hogy én csak néztem ki. Bölcs, mint eddig soha senki, de valami mérhetetlenül nagy fájdalma is lehet, hisz ez pontosan látszik a szemében.
• Nem tudod miért szakadtam le? – tettem fel a kérdést, s félve vártam a választ.
• Azt én megmondani nem tudom. Egy biztos, hogy sok erőt emésztett fel a menekülésetek, s ezért lehet az is, hogy őket el tudtad juttatni hozzánk, míg te leszakadtál, s itt értél földet. – ebben én is hasonlóan gondolkodtam. Mivel tényleg sok erőmet kivette a menekülésünk, s a fiúk nem tudtak nekem segíteni.
• Mi a neved? – kérdeztem, mivel kíváncsi voltam
• Kagaya, de mindenki Kag-nak hív. – Én egy bólintással jeleztem, hogy értem.
• Az én nevem Fay. – mondtam neki, de szerintem felesleges volt.
• Tudom, édesanyám mondta. – Kag
• S ki a te édesanyád? – kérdeztem, mivel nagyon kíváncsi voltam rá.
• A Silis királynője, a nevem Nihori. Aki segített neked eddig, édesanyám testévre volt. Sajnos száműzték, s csak akkor térhetett vissza, ha tett egy olyan tette, amivel meghalhat akár. – olyan komolyan mondta Kag ezeket a szavakat.
• Értem. Mit tett Eleonóra, hogy száműzték? – kérdeztem, mert kíváncsi voltam rá.
• Szerelmes lett egy Földibe, ami alapból tilos e Földön. Mivel a Silis és a Földi emberek soha nem éringezhetnek, mert míg te is halhatatlan vagy egy Midori, míg mi a nyelveteken Angyalok vagyunk, mert van szárnyunk. Csak a mi fajtánkkal lehetne párkapcsolatot létesíteni, vagy ha a királynő méltónak talál egy Midorit vagy egy embert arra, hogy felkerüljön ide. Ez ezerévenként kerül sor vagy még több. S lassan több mint tízezer éve nem került fel se ember, se Midori. – én tényleg csak ámultam milyen tudással is rendelkezik ez a csöpp gyermek. – Ti Midoriak is csak egy bizonyos kor után váltok halhatatlanná, addig mink születésünktől fogva. Eleonóra több éve elment lassan 100 éve. Gyermekét a mai napig nem találtuk meg, ha kiderülne, hogy él, akkor nagy csoda lenne itt Silis Földön.
• Miért? – csak ennyit tudtam kinyögni.
• Van egy jóslat miszerint a két leghatalmasabb Midori szerelembe esik, s annak születik meg egy olyan erős gyermek, akit a Föld nem ismert. Egyik gyermek a Silis gyermekétől származik. Ezt egyszerű kideríteni, majd megtudod, ha odaértünk édesanyámhoz. Szedjük a lábunkat, mert kezd lemenni a nap, hideg éjszakák vannak itt a város falain kívül. – én egy bólintással jeleztem, hogy értem.

Csodálatos táj tárult a szemeim elé. Valahogyan a lelki szemem már látta ezt a földet, de nem tudom, hogy hol és mikor. Lassan egy bő órája sétáltunk, amikor ránk esteledett. Kezdtem fázni, így a kis lenge nyári ruhát kezdtem még jobban magam köré tekerni. Kag ezt látva előhívta a szárnyait, s átkarolva a derekamat szálltunk fel a magasba. Nem tudtam addig milyen csoda is, rejlik a Holdon. Most rá kellett jönnöm. Semmi emberi vagy éppenséggel Midori nem volt. Ez egy harmadik világ, ami sokkal fejlettebb, mint más, amit eddig ismertem. A repülés segítségével egy bő 15 perc segítségével már a várost is megpillantottuk. Nem tudtam, hogy most örüljek vagy sem. Nehéz lett a szívem. Nem tudom mi okból. Gondolatom a nem rég beszélgetésen járt. Eleonóra és szerelme.

• Itt is vagyunk. – mondta Kag, majd ahogy kimondta földet is értünk.
• Csodálatos. Ilyen szépet soha nem láttam még. – ezek a szavak hagyták el az ajkaimat.

A város tényleg csodálatosan szép volt. Mindent felülmúlt, amit ismertem. A falak fehérek vagy szürkék voltak, de a kert meseszép. Telis tele csodálatosabbnál csodálatosabb virágokkal. Az emberek mind kedvesek voltak vele. Nem voltak ellenségesek. Pont úgy tekintettek rám, mint ha közéjük tartoznék. A palota felé menet egyre több ember mozgott, s hajolt meg előttünk. A kapuőrök meghajoltak és kinyitották a hatalmas kaput. Az a csodálatos kép, ami elém tárult soha nem fogom elfeledni. Elénk érkezők boldogan köszöntöttek. Köztük volt John és az apám is, de ott volt Eleonóra, aki már testet öltve ott állt előttem. Csodálatos látványt nyújtott nekem. S amikor mindenki köszöntött minket, akkor jött elő a királynő, a maga meseszép hófehér ruhájában, s kedves arcát látva megnyugodtam.

• Biztos fáradt vagy. John elkísér a szobátokba. Küldetek fel ételt és italt, hogy tudjatok kettesben maradni. – mondta a királynő. Én meghajoltam előtte, s kedvesen rámosolyogtam. Tudatva, hogy megértettem azt, amit mondott.

John egyenesen a szobánkba kísért, ami bámulatosan gyönyörű volt. Íves minták a falon. Hófehér falak, de mégis érzékien kihangsúlyozva, hogy nem érzéketlen, a gazgálya. Olyan hatalmas ágy volt, hogy vígan el tudunk, volna férni rajta 4, de akár 6 ember is. Volt még három szekrény, telis tele ruhákkal és egyéb kiegészítőkkel. Én csak ámultam a sok csodától, ami most nemrégiben ért. Felnéztem Johnra, s ő én rám. Újra elveszni láttam magam, azokban a csodás szemekben. Sajnos ez a pillanat sem maradhatott örökre, mert kopogás hallatódott. John két lépést téve a rövidtávra kinyitotta az ajtót, a szobalány jött, hogy az ételt letegye.

Én csak mosolyogtam rá, mint egy szép gesztust, ő erre olyan vörös lett, mint egy rák és engedelmesen kiment.

• Kérlek, egyél, mert szükséges van az erődre, másik dolog az, hogy majd egy napja nem ettél és a kicsinek, sem tesz jót. – én gyengéden átkaroltam, hogy ennyire gondoskodó lett az eltelt rövid idő alatt.
• John lenne egy kérdésem. – bátortalanul, de meg akartam tudni a dolgokat.
• Mond Fay. Bátran mond, hisz nem lehet semmi okunk arra, hogy rejtve maradjon bármi. – én erre hatalmasat fellélegeztem.
• Miért voltál olyan rideg régen? – tudtam gyerekes, amit kérdezek, de szerettem volna tudni.
• Ezt már a Földön is elmondtam, de elmondom neked részletesen is. Kis csacsi ettől féltél? Nem kellett volna, na gyere, egyél én közben elmondom. - Odakísért az asztalhoz és leült mellém. – Tudod én nem vagyok átlagos gonosz harcos. Édesanyám ezt nagyon jól tudta, mindent elkövetett, hogy soha ne legyen kapcsolatom a jó oldallal, pláne ha hercegnőkről volt szó, hogy ne essek szerelembe, de sajnos nem ért célt, mert váratlan helyzetben jött, minden. Amikor megláttalak elsőnek akkor tudtam, hogy beléd szerettem. Ezt édesanyám is észrevette, s amint tudott valamilyen hozzám illő lányt keresett, igaz nem kellett messzire mennie, csak előre kellett hoznia a dolgokat. Én ellenkeztem, már a legelső pillanattól. Amiről nem tudsz anyám minden éjjel megjelent nekem, hogy megtudja mi történik köztünk. Figyeltetett mindkettőnket, s ami a legjobban fájt, hogy nem bízott bennem. Ő volt az a személy, aki amint odakísértelek a tanács elé, átvette a hatalmat a testem felett, így történt meg, hogy olyan otromba is voltam veled. Lelkem ellenkezett, de nem tudott, egészen addig a napokig, amikor a titkos helyünkön együtt tudtunk lenni. Azok az idők voltak az eddigi életemnek a legszebb része. Akkor határoztam el magam, hogy kibújok anyám hatalma alól, e következménye lett, hogy már első nap üzent, hogy mennem kell haza, s ha ellenkezek akkor megölet téged. Én haza is mentem, de előtte beléptem a titkos kis szentélyünkbe, s reménnyel a szívemben odatettem a kis levelet. A gyűrű akkor került oda, amikor a levelet letettem. S egy hang azt mondta, ha szeret akkor felveszi. Így ott hagytam a gyűrűt is. Megnyugodtam, amikor anyámmal való beszélgetésünkkor megjelent az újamon a gyűrű hasonmása, s éreztem a lelkem eggyé válik a tieddel. Soha nem éltem át ekkora csodálatos dolgot. Édesanyám mind ezt látva, választás elé állított, hogyha téged választalak, akkor szánkivetett leszek és üldöztet. Én bátran vállaltam a dolgot, mert tudtam erős nő a társam, mert mi nem csal Lélekharcosok vagyunk attól a naptól, hanem lelki társak. Ez egy olyan komoly kötelék, ami nagyon ritka, mind az emberek, mind a Midorik számára. Csak két egyenrangú Midori között jön létre ez a kapcsolat. S komoly érzelemnek kell a háta mögött lennie. Minálunk ez a kapocs meg van. Anyám ettől ilyet meg, meg attól, hogy egy szívdobbanás lehetett hallani, amikor a fény keletkezett. Ez azt tudatta, hogy megfogant a gyermekünk, minden testi közösülés ellenére. Ez még jobban elborzasztotta anyámat. Soha nem gondolta, hogy egy jó oldali harcos lesz a fia felesége, pláne hogy utód is lesz elég hamar. Ezek a toldok anyámban, úgy peregtek le, mint ha az életét látta volna. Az is elég szörnyű híd el nekem. Én nekem meg a szívem megtelt olyan mérhetetlen szeretettel, hogy a sötétség hercege akkor meghalt, helyette más lépet színre a valódi harcos. Marad a sötétség harcosa, de már nem a gonosz oldalán. Megmenteted a lelkemet, a tiszta szereteteddel. S ami a legcsodálatosabb, hogy a sebet, amit anyám adott még az eddigi életembe, hogy a szeretett rossz, megsemmisíteted. Köszönöm neked. A gyermekemet hordod ennél nagyobb kincs nem kell nekem. Most már bátran kimutathatom az érzelmeimet és nem kell félnem semmitől. – ezzel, olyan szenvedéllyel megcsókolt, hogy majdnem elolvadtam. Soha nem csókolt ilyen hevesen, de gyengéden. Eddigi életem legszebb napja.

A csókot a levegőhiány szakította meg, s amint tudtuk folytatok ott ahol abba hagytuk, de egyszer minden jónak vége fakad és el kellett mennem fürdeni, mert elég piszkosnak éreztem magam ahhoz, hogy ne feküdjek be a meleg takaró alá. Kedvesem megmutatta a fürdőt, én belépve ámultam, hatalmas volt és csodálatos. Engedtem melegvizet, majd belefeküdtem a jó meleg kádba. El is nyomott az álom ott helyben. Csak reggel ébredtem fel az ágyba, nem tudtam hogyan kerültem ide, de volt egy sejtésem, hogy kedvesem hozott ide. Ott feküt mellettem és átkarolt. Alig tudtam megmozdulni úgy, hogy ne keltsem fel, sajnos nem sikerült, így ő is felébredt velem együtt. Kedvesen rám nézet én meg vissza. Na szerintem itt volt az a pont ahol, nem bírtuk tovább és egymás ajkainak estünk, majd szép lassan egyre forróbb lett a levegő körülöttünk. Szinte forrt a vérünk, olyan szenvedély járta át a testünket. Nem kellett soká várni és egy női és egy férfi sikolyt lehetett hallani, amint elérték a szerelmük csúcspontját.

Én lihegve szedtem a levegőt, s cirógattam a kedvesem izmos testét, ő szintén. Egészen addig tartott ez a pillanat, amíg a lélegzetünk vissza nem állt a rendes kerékvágásba. Együtt mentünk fürödni. Én gyorsan akartam, míg ő újra át akarta élni a szenvedélyek útját. Engem is vonzott, s majdnem be is adtam a derekamat, amikor kopogás hallottunk. Én kedvtelenül kiléptem a zuhany alól és elindultam kifelé az ajtóhoz. Kinyitva a kis Kagot pillantottam meg.

• Szia! - Köszöntem neki. Meglepet a kora reggeli jövetele. - Gyere be kérlek. - Invitáltam be.
• Köszönöm. Neked is jó reggelt. Csak azért jöttem, hogy szóljak édesanyám vár titeket, s elkísérni jöttelek benneteket. – ő kicsit meglepődött, a hiányos öltözetünkön, mert most lépet ki a fürdőből kedvesem is. – Szerintem nem sokára visszajövök inkább. Öltözzetek fel nyugodtan. – sarkon fordult és kiment.
• Akkor öltözzünk, ne várakoztassuk meg. – közöltem Johnnal, aki kicsit sértődöttet játszott azért, hogy nem folytatjuk tovább a dolgot, de belátta igazam van. A szekrényhez lépet és felvett egy hasonló ruhát, amint a Holdi emberek ruhája volt. Én is hasonlót vettem fel.

Amint Kag visszajött már indultunk is a királynőhöz. Hosszú folyosókon haladtunk, míg elértük a tárgyaló helységet. Belépve ott volt Eleonóra, Apám, és a királynő, aki egy széken ülve várta, mag megérkezünk. Volt még egy valaki, de nem tudtam ki az. Olyan papféle lehetett.