Lélekharcosok
By: Fay 2008.11.04. 04:51
Harc az igaz szerelemért...Kiderül egy titok...
Besétáltunk a kis helyünkre. Tomas olyan szemeket meresztett mindenfelé, hogy alig hittem a szememnek. Mint egy kisgyerek, akkor nyitotta ki nagyra a szemét Tomas igazándiból, amikor meglátta a virágot.
- Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan gyönyörű virágot látni fogok. Tényleg nagyon szeretitek egymást, ha ilyen szép. Kevés ilyen nyílik, és nagyon kevesen láthatják. – mondta Tomas.
- Tudjuk. S itt beszélgethetünk. Mivel itt senki nem találhat meg, mert egy varázslat védi. – John
- Tudom, még én fiatalabb koromba húztam e tavacska köré, hogy az igaz szerelmesek találhatják meg. S ti tényleg azok vagytok. Nem csak a hely, de minden ragyog itt. Sok boldogságot kívánok nektek! – Mondta Tomas
- Köszönjük. Miről akartál beszélni velünk? – kérdezetem tőle.
- Nagyon egyszerű Fay. Te tudod, kik voltak a szüleid, akik felneveltek, de azok emberek. Az igazi szüleid nem mások, mint én és Joky. Le kellett mondanunk rólad. Édesanyádat felfedték, nekem menekülnöm kellett tett, téged el kellett rejtenünk. Így tudunk megmenteni téged. Igaz nem úgy történtek a dolgok, ahogyan kelletek, volna, mivel én hagytam egy levelet melletted, de ezek szerint nem tették a szerint, az emberek. – itt Tomas nagyon elszomorodott, de nekem talán jobban fájt, amit mondott. Nem a valódi szüleim voltak, azok, akikkel együtt felnőttem.
- Értem. – csak ennyit tudtam kinyögni. – annyira magamba fordultam, hogy észre sem vettem, mikor John átkarolt és magához húzott. Nem a valódi családom volt. Nincsenek testvéreim. Akkor honnan ez az erő? Miért történik mind ezek velem? Gondolataimból John gyengéd csókja hozott vissza a világba. – Tomas vagyis apa honnan ez az erő? Ha te sem vagy tisztavérű és anyám sem.
- Tudod, volt egy legenda miszerint, két nem tisztavérű, de tiszta szerelemmel megáldott Midorik, egy nagyon erős harcosnak fognak életet adni. S ha nem találja meg a szerelmet, akkor az erejét sem fogja. Nem tudunk egészen a mai napig, hogy Te vagy az, csak akkor, amikor idehoztál. Mivel ezt a kertet két okért, hoztam létre. Miszerint csak az igaz és színtiszta szerelmesek jöhetnek ide, és a kislányom. Így tudtam kiküszöbölni, hogy ne legyen téves a megérzésem. Soha nem tudtam reménykedni abban, hogy látni foglak e valaha, mivel a sors nem úgy adatott meg, hogy nekem melletted kellett volna lennem. Minden másképp lett volna, ha te is olyan környezetben nőttél volna fel, mint John. S van itt még valami. Édesanyád volt a Jóság harcosa és ezzel együtt a hercegnője is. Nagyanyád még mindig trónon van, így te is hercegnő vagy. Még nagyon régen történt egy eskü, miszerint egyszer a jóság és a gonoszság összeforr. Mivel te vagy a Fény, John a sötétség, így újra megtörténik, mivel valaha én is gonosz oldalon álltam, egészen addig a napig, míg édesanyádat meg nem ismertem egy nagyon téves meghívás alkalmával. Ez viszont nem fontos, csak az, hogy ti összejöttetek. John vigyáz rá, hiszen egy kincs. John tudod, hogy a családod üldöz?
- Igen! Édesanyám nem csak száműzött, hanem vérdíjat rakott a fejemre. Mivel nem engedelmeskedtem neki és nem vettem el a másik lányt. Nem lettem volna boldog, de őt nem ez bosszantotta fel igazándiból.
- Akkor mi? – kérdeztem, mivel nagyon kíváncsi voltam.
- Az, amikor felvetted a gyűrűt a jóság fénye mindent beragyogott. A sötétben egy olyan éles fény akár számos remek harcost képes megölni. Ezt, anyám nem engedhette meg, így sietősen távoztam amilyen hamar csak lehetett. Nem is tudjátok mennyire, aggódtam, hogy nem e támadtak meg titeket. Mivel anyám fogadalmat tett, hogy addig él, míg meg nem öli azt a nőt, aki elvette a fiát, a herceget.
- Hát nem azt akarta, hogy boldog legyél? – kérdeztem, mert nagyon féltem. Már remegtem, amit mind a két férfi észre is vett.
- Ne félj, ide nem jöhet be, senki. A virág megvéd téged akár hová is, kerülj a világban. Ő véd titeket, de mostantól kezdve minden egyes harcos benneteket keres. S tudjuk, ha nem akarnak rosszat maguknak, akkor meg is teszik. Kevés barátotok lesz a világban, de az lenne a legjobb, ha gyorsított tempóval tanulnátok meg az alapokat, s aztán elmennénk innen, mert egyedül sajnos nem tudom mindegyikünket biztonságos helyre vinni.
- De, nem azt mondtad, hogy a virág megvéd? – kérdeztem rá, féltem a választól.
- Igen, de tudod, van egy olyan varázslat, amit ha használnak, akkor megtörik. Vége mindennek vele együtt. Te, mint Fény harcosa távol tudod tartani egy ideig, míg meg nem tanulod jobban. De, így nem engedhetem, hogy kiállj velük, mert az egyet jelentene a halállal. A lányomat meg nem engedhetem, mert magam is bele pusztulnék. – apám szavai olyan mélyen a szívembe égtek, mint eddig soha senkié.
- Értem, akkor igyekezünk. – mondtam, s indultam volna kifelé, de John megállított.
- Nem mondtam el mindent nektek. – kezdte John, én féltem.
- Miről beszélsz? – kérdezte apám.
- Amikor Fay felvette a gyűrűt, történt egy csoda is, s anyám ezért keres minket. – John, aki lassan az eget kémlelte, nem, mert rám nézni.
- Mond nyugodtan, miről van szó? – kérleltem kedvesemet, s megérintettem az arcát.
- Tudod, a gyűrű nem csak a szerelem gyűrűje, hanem egyben egy új élet megfoganása is. Te úgy estél teherbe kedvesem, hogy nem is tudtál róla. Anyám ettől a kis jövevénytől fél, s ezért akart olyan sürgősen összeadni a másik lánnyal, hogy ne történhessen meg a csoda, mert ez csoda. Ő felismert téged első alkalommal a templomban, amikor megtudtad ki is vagy. Ő is ismer egy legendát, miszerint a Fény hercegnője és a Sötétség hercege egyesül a szerelem gyűrűjével, akkor megfogan a legendák harcosa. Mi kettőnk vére, de sokkal erősebb, mind fizikailag, mint mentálisan. Ha fiú lesz, akkor senki nem fog mellé felérni erejével, de ha lány lesz, akkor sem a szépsége, se semmi mellett nem lesz más, mivel páratlan gyémánt lesz e világon. Ő olyan tüzes személyiség lesz, mint egy főnix, de közben olyan gyengéd és páratlan, mint egy kisgyermek.
- Kedvesem, semmi gond. Megbirkózunk, majd velük. – mondtam neki gyengéden, de tudtam igaz, amit mondott, mert érzem a változást.
- John tudod ezzel, megleptél engem is. Nem hittem volna el, hogy ez az ősi mítosz fent maradt a ti világotokban. – mondta érdeklődve apám.
- Ezt, tényleg csak azok ismerik, akik a királyi család tagjai. Mivel nem akarták a régiek, hogy valami tömeg, öldöklés legyen minden nő ellen, akinek nagyobb az ereje. – mondta John. Aki újra elkezdte a virágot nézni.
A virág egyre fényesebben kezdett ragyogni, ami értelődést keltett köztünk. Felé fordultunk és néztük, mi történik. Egyszer csak egy alakot pillantottam meg a semmiben, a virág felett lebeget. S mikor felnyitotta a szemét valami, belülről megremeget. Nem tudom, ki lehet a fiatal leány, de gyönyörű hosszú arany haja messze a combközépéig ért. S azok az ezüstösen csillogó szemek, mint ha a holdba néznék. Pont olyan csodálatosak, de valami oknál fogva szomorúságot sugall nekem. Az alakja olyan kecses, de mégis törékenynek látszik. A ruha, ami rajta volt, pontosan felveszi a lány alakját, s ki is hangsúlyozza azt. Én soha nem láttam ilyen páratlan szépséget, de ahogyan félre néztem a fiúk sem. Én eszméltem fel elsőnek.
- Ki vagy te? - kérdeztem tőle.
- A nevem Eleonóra, s nem más vagyok, mint a virág lelke. Azért jöttem, hogy feltámasszam azt a csodálatos hatalmat bennetek, ami még rejtve van. Nem sokáig tudom visszatartani a támadókat. S mindhiába a szerelmetek törhetetlen és sok erőt ad nekem, de mégis kevés. Nagyon igyekeznetek kell. A rokonom várni fog rátok a Holdon. Kevés harcos tud feljutni oda. Mivel az emberek és a legtöbb Midorik számára kietlennek látszik, de ez csak egy álca, a Midorik ellen, mert csak a kiválasztottak léphetnek az igazi szépségbe. Tudom, hogy Faynek nem szabadna ilyen gyorsan előhozni a képességeit, de jelen pillanatban nem tehetünk mást. Majd csak, akkor térhettek haza a Földre, ha mindenki elfogadja a szerelmeteket. Jelenleg Jasa minden Midori és Földi harcost és más képességű lényeket mozgósított, hogy titeket megtaláljanak és megöljenek. Jasa fél a születendő gyermekektől. Kérlek Fay gyere közelebb hozzám. – én közelebb léptem hozzá. Észre sem vettem, hogy a víz tetején lépek, s nem lettem vizes. – Most kérlek, fogd meg a kezemet. Csukd be a szemed, s erősen összpontosíts, enged el a lelked egy részét át nekem, s megtudod milyen erők élnek benned. – amint megtettem, amit a lány mondott, már éreztem azt a mérhetetlen erőt, amit édesanyámtól és édesapámtól örököltem, s előtört az igazi képességem, amit fejlesztenem kell. S a gyermekem képességei is a rendelkezésemre állnak jelen pillanatban. Elmondani nem tudom milyen képességek, de csodálatosak. Arra eszméltem fel, hogy a parton vagyok és dérdelek. Felnézve John van a helyemen, és arany fény veszi körül.
- Mi történt velem? – kérdeztem apámat, aki mellettem volt.
- Összeestél, amikor megfogtad a kezét. Nem tudom, hogyan jöttél ki, de kijöttél. – apám, aki még mindig meglepődve nézet reám.
- John mióta van ott? – kérdeztem, de választ nem kaptam. Arra lettem figyelmes, hogy védőmezőt húzok fel, mert mérhetetlen gonoszságot érzek a közelben. Már csak a kis kert véd meg minket a külvilágtól.
- Emberek. Siessetek, mert ők hamarosan felfedezik az átjárót ide. – szólt a lány, s eltűnt. John éppen ki tudott jönni még.
- Álljunk körbe. – mondtam, s valami érdekes dolog történt, fekete erőt éreztem a hátam mögött. Nem mertem megfordulni, hanem elindultunk, még időben, ahogyan édesapám mondta. Fent még utoljára láttam a ház körül lévő sok embert. Nem tudom, mit tehettek, csak azt halottam, hogy egyikük elordítja magát, s mi köddé válunk.
|