|
Lélekharcosok
By: Fay 2008.11.04. 04:49
Felgyorsulnak az események...
Érdekes volt hallgatni a szavait. S egyben csodáltam is. Ő soha nem találta meg. Én elsőre.
Emlékszek második nap, amikor John megbántott, akkor jöttem ide, s akkor is csak rohantam. Ő utánam. Itt kötöttünk ki. Ráadásul úgy, hogy egymáson feküdtünk, mert össze gabalyodtunk. John alul én felül. S akkor is, közel voltunk ahhoz, hogy megcsókoljuk egymást, de mégsem tettük meg.
S felocsúdva egymásból, felnézve találtuk meg ezt a csodálatos helyet. S pont akkor nyílt egy nagyon különleges virág. John elmondta, hogy csak akkor nyílik és csak ott nő ki, ahol igaz szerelmesek vannak. S akkor virágzik, amikor azok valami csoda folytán egymásra találnak és a lelkük egy pillanat, összeér. Ez a lélekharcosok örök szerelmének a virága, ami maga nagy ritkaság, ha rátalál a pár, de pont akkor, amikor nyílik. Az kész csoda. Mivel csak azoknak nyílik ki, akik a szerelmesek, ők láthatják egyedül első pillanataiban ezt a virágot. A maga csodálatos mivoltában. Akkor tudatosult mind a kettőnkben, hogy mit is jelent ez. Amikor John elmesélte a történetet. Akkor a virág még szebben ragyogott, s olyan fénnyel világította, meg a környezetett, hogy már el kellett takarniuk a szemüket, ami még közelebb hozott minket egymáshoz. Ekkor megszólalt egy hang:
“Szerelmetek nehéz és rögös úton fog haladni, mire be tud teljesedni, de leginkább a magatokban lévő dacot kellene legyőzni, s minden könnyebb lenne. Sokan fognak támadni benneteket, s el is fognak szakítani titeket, de szerelmetek annyira erős, amit most még nem is éreztek, hogy nem fogja engedni, hogy szétváljatok, s ha egyesültök, akkor onnantól kezdve senki nem állhat közétek és a szerelmetek közé.”
Ez a dolog engem nagyon megrémített és olyan közel mentem Johnhoz, hogy éreztem a bőrének illatát, amitől teljesen elszédültem. S ezt ő is észrevette és szorosan átkarolt, amitől meg is nyugodtam.
- Minden rendben? – kérdezte tőlem, bársonyos hangon.
- Persze, csak mi vagy inkább ki szólalt meg az előbb?- kérdeztem, mivel nem tudtam rá a választ…
- Nem tudom, de ne félj. – s ekkor , olyan dolog történt, ami soha, hírtelen átkaroltam.
- Köszönöm. Mennünk kéne, mert sötétedik. – ezzel tudtam elrontottam az idilli hangulatot, de féltem, hogy valami hülyeséget csinálunk. Igaz nem vagyok szűz és tudom, mit szokás csinálni, de nem akartam elkapkodni semmit. Ráérek úgy mond.
- Igen, tényleg. Észre sem vettem. – láttam rajta, hogy bántja a dolog, de ő sem tudott ez ellen most mit tenni, mert ha Tomas keres, akkor nem lesz jó vége.
Elindultunk visszafelé, de mielőtt kiértünk volna, még annyit mondott.
- Legyen ez a titkos helyünk, amiről csak ketten tudunk.
Én csak bólintottam, s valami csodálatos erő arra késztetett, hogy bújak közelebb hozzá, s egy puszit nyomtam az arcára, aztán, mint egy kislány elfutottam. Éreztem még, hogy utánam nyúl, de nem tudott elérni.
Egyenesen a szobámba rohantam, ahol Tomas várt idegesen. Tudtam, hogy most fejmosást kapok, de a pillanatok mindent feledtetnek.
S hasonló pillanatok voltak még legalább 5-10, de több nem. Az egész 45 év alatt csak 10 ilyen alkalom volt. Igaz én tanulni is oda mentem ki, de ő soha nem jött utánam.
S most újra itt állok e csodálatos helyen, s a virág, ami akkor nyílt, most száradni kezd. Megrémülök, akkor ennyi volt a szerelmünk. Leülök a kedvenc helyemre, s nézem a tavat, amikor meglátok valamit. Nem tudom mi és belegázolok a tóba. Nem tudom milyen mély, de nem félek, valami megnyugtat. Amint odaérek, kb. a közepére, ahol a virág kinyílt, s éppen száradni készül, meglátok benne valamit.
Egy gyűrű. Nem tudom mire vélni az egészet, de akkor megpillantok egy levelet, a gyűrű alatt.
“Kedves Fay!
Tudom, most össze vagy zavarodva. Kérlek azt, szeretném, ha ezt a gyűrűt örök szerelmem zálogaként elfogadnád. S amint tudok, visszamegyek hozzád. Édesanyámnak meg akarom mondani, hogy téged szeretlek, s nem Ajamet. Kedves lány, de nem szeretem. Még gyermekek voltunk, amikor a két család úgy döntött, hogy az összekötik a két családot. Ennek egy megoldása lehetséges, hogy a két gyermek idővel összeházasodik. Volt, egy kitétel, ha egyik fiatalnak megjelenik a szerelem virága, amit te is láttál, akkor felbomlik automatikusan a jegyesség. Ez ok miatt is mentem haza, meg azért, hogy tudassam mindenkivel, hogy megtaláltam a lelkem párját, akivel örökre együtt akarok lenni.
Sietek haza. Kérlek, vedd fel a gyűrűt, s amint az újadon van én érezni, fogom, mert ez egy nagyon különleges gyűrű, mert a virág magja, s a mi szerelmünk záloga.
Szerelmed!”
Ekkor olyan érzés támad rám, ami semmihez sem fogható. Rögvest felhúztam a gyűrűt az újamra. Éreztem, hogy a lelkünk újra egyesül és a virág újra régi pompájában él. S mint, ha még szebb lenne.
Kifele vettem az irányt, mert mindhiába volt forró nyári nap, de a víz hideg volt. Ahogyan kiértem a partra, reménykedni kezdtem, hogy John hamarosan jönni fog. S remélni tudtam csak azt, hogy nem késtem el.
Pár nappal később…
Lassan 1 hete ment el John. Én nem kezdtem meg az új szintet, tudtam nagyon jól, hogy Tomas türelmes, mert látta a gyűrűt az újamon. Tudta kitől kaptam. S tudta a jelentését is, amit én még nem. Majdnem minden nap a kis tóparton ültem, mindentől és mindenkitől távol, mivel nem akartam senkivel sem találkozni vagy éppen beszélni.
Éppen gyönyörködtem a virágban, amikor váratlanul megjelent előttem John. Alig tudtam hinni a szememnek.
- Kicsi lány mit teszel, itt egyedül? – kérdezte, amire én sírva fakadtam. – ne sírj, már itt vagyok, s már nem megyek el. Itt maradok melledet örökre.
Tudtam mit jelent ez, s alig tudtam elhinni, hogy tényleg itt van. Oda léptem elé, s néztem azokat a csodás szemeket. Máig megragadnak, és nem tudok szabadulni. Ő átkarolt, és vígasztalt. Nem tudom mennyi ideig, lehetünk, csak azt vettem észre, hogy földön ülünk és én álomba sírom magamat, de közben olyan mértékben szorítottam a kezét, hogy kezdett lilulni.
Felébredve azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, de amikor megláttam magam mellett, már tudtam, semmi és senki nem tud elszakítani minket. Ő rám nézet és magához húzott. Megcsókolt, de olyan szenvedéllyel és hévvel, mint még eddig soha senki. Én pontosan olyan szenvedéllyel és hévvel viszonoztam, s arra eszméltem fel, hogy egymás karjaiban vagyunk anyaszült meztelen. Hát megtörtént. Eljött ennek is az ideje. Csodálatos pillanatok, amiket soha senki nem tud feledtetni az életemben.
- John miért kellett elmenned? – tudtam a választ, de tőle akartam hallani.
- Azért, hogy édesanyámnak elmondjam, hogy megtaláltam a páromat. Nem akarta elfogadni, de abban a pillanatban, ahogyan kimondtam a nevedet, egy fény keletkezett körülöttem, az újamon megjelent a gyűrűdnek a tökéletes hasonmása. Anyám nem tudott, mit mondani, mert nem hitte el, amit lát. Így összehívta a vének tanácsát. Elmondta nekik mit tapasztalt, amikor én elmondtam neki, a dolgokat. A vének elmondták anyámnak ez ellen, nem tud mit tenni, csak elfogadni. Vagy kitagad, és utód nélkül marad a birodalom. Ő a gőgje miatt, az utóbit választotta, s kitagadott. Így eljöttem hozzád, hogy összeházasodjunk. S beteljesítjük a ránk szabott jövőnket, de addig sokat kell tanulni és gyakorolni. Nem lesz könnyű, mert anyám mindenkinek elmondta a dolgot, hogy a gonoszság hercege a fény harcosát veszi el. Mindenki fel volt háborodva és kitiltottak az országból, sőt a népem is kitagadott. Nem csak ez történt, a jóság harcosa megjelent nekem. Még nincs itt az ideje, hogy elmondjam mit mondott, de amikor kell, megtudod. Tomasnak elmondtam a dolgot, s ő boldog volt. Kérdeztem tőle hol vagy, de nem tudott mit mondani. Én ebből tudtam, hol lehetsz, s meg is találtalak. Na menjünk vissza, mert biztos keres minket.
- Kár, mert még úgy maradtam volta még egy kicsit, de igazad van, ne keressen minket.
Felöltöztünk és indultunk a ház felé. Amint kiértünk Tomas jött velünk szembe és nagyon morcos volt.
- Hol voltatok? Itt kerestelek benneteket, de nem találtalak titeket. - Tomas
- Ne izgulj, csak kettesben akartunk lenni. - John
- Jó, de szólhattatok volna. – Tomas
- Értem apuci legközelebb bejelentem. – szóltam én is bele a dologba. Erre a mondatomra mind a hárman elkezdtünk nevetni.
- Fay, majd mondanom kell neked valamit. – Nagy nehezen kinyögte magából, két nevetés között.
- Jó, de John előtt is mondhatod. – én most álltam le a nevetéssel, mert éreztem valami nem jó dolog fog történni.
- Akkor induljunk be az irodámba. – Invitált Tomas, de én leintettem.
- Ne. Tudok sokkal jobb helyett, ahol nem kell félnünk semmitől. – Tomas olyan szemet nyitott, hogy majdnem ott rögtön röhögő görcsben haltam meg.
- Akkor hová menjünk? – Tomas
- Nagy egyszerű, ahonnan kijöttünk… - közöltem vele. S olyan érdekesen nézet rám, hogy megfogtam a fiúk kezét, és befelé húztam őket.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
