|
Lélekharcosok
By: Fay 2008.11.01. 17:33
Kezdet és egy kis önismeret
Lélekharcosok
Az élet utolsó szikrái lassan kihunynak eme csodálatos naprendszerben. S lassan, de annál magabiztosabban megjelenik az új élet szikrája, ami magával hozza azt a sok jóságot, s rengeteg újat, amit az ember, mint faj megtehetett volna. Nem tudott elmenekülni a sorsa ellen.
Több oka is volt ennek. Az első, hogy az egyetlen emberi segítséget eltaszította maga mellől, mert túl gőgös, hogy be tudja vallani, hogy elbukott. S lám, most könyörög és fohászkodik. Miért is? Az életért, amit megkapott volna, ha nem azt mondja, hogy neki nem kell ezen adomány, mert a technika meg tudja oldani a saját gondjainak a baját, de sok év milliók sem volt elég arra, hogy el tudjon szakadni a Galaxisunktól. S most itt a vége. Lehet, hogy valaha újra megtörténik, de már csak már pillanat az én szemszögemből, míg nekik sok-sok évszenvedés.
Nem érzek semmit a saját fajtámmal szemben, mivel ők kitagadtak. Túl veszélyes voltam számukra, s az erőm olyan hatalmas volt akkor is, hogy szinte megrettentek.
Hát igen az ember ostoba. Én külön lény vagyok, s vannak fajtársaim, de mégis ők is megvetettek nem tudom mi okból. Kevesen vannak, akik nem félnek tőlem. Talán ezért is kutatom a nyomokat a régi ősi erők után, hogy mi vagyok, és ki lehetek. Sok kérdés, s lehetséges soha nem kapok rá választ sem.
A harcosok, ahogyan én nevezem a fajtámat hát elég érdekesek. Van, aki az elemekkel tud védekezni és támadni, de csak eggyel, míg én az összessel. Ez rettentette el, mind ember, mind fajtámat is. Egyben viszont mindenki egyenlő az örök életben.
Az alakom nem éppen egy top modell alkat. Soha nem is akartam olyan lenni, de mindig jó lett volna a nagy és gusztustalan hájtömegtől megszabadulni. Sajnos soha nem ment. Kevés barátom volt ez miatt. Meg kevesekben bíztam meg.
Emlékszek, mikor elértem a kort, pontosan a 26. Születés, napomat. Különleges nap volt az életemben. S egyben olyan rossz is, amit elmondani nem lehet.
Könnyek szöktek a szemembe, ha vissza, gondolok rá. Ép munkába indultam volna, amikor fura érzés fogott el, hogy ne menjek. Így betelefonáltam,
Ugye nem azt akarod mondani, hogy nem akarsz bejönni? A főnök a plafonon van, s csak te tudod megállítani. – Dia hangja, olyan vészjóslónak tűnt, hogy nem tudtam, mit mondjak erre. Mérve 1984 ősz elején születtem. A nevem a Földön Szilvi, de mindenki Fay-nek hív. Eleinte sok becézést kaptam, de mindenkinek megmondtam, hogy ez legyen. Ezt érzem közelinek a szívemhez. S a környezetem nehezen, de beletörődött. Pár olyan dolog az életemben, ami erre késztessen, de ezt inkább hatjuk.
- Klaudia, szia!
- Fay vagyok!- Ő erre nagyon komor lett.- Úgy- e nem azt akarod mondani, hogy nem jössz be?
- Pedig ezt akarnám, mondani.
- Most ne, ha lehetséges. Ellenőrzést kaptunk és új. Nem rég jöhetett ki az iskolából.
- Remek, akkor nem sokára ott vagyok.
Tudni illek, hogy csak én tudom a drága főnökömet lehigasztani. “Tudni illek a főnököm, ha ideges csak engem enged maga mellé! Ennek volt egy régi történet, ami miatt jobbnak látja. 2 éve dolgozok ennél a cégnél és idekerülésemkor történt meg, az a csodálatos dolog számomra, de mégis emlékezetes minden egyes alkalmazottnak, hogy a drága főnököm olyan idegrohamban tört ki, hogy azt, hittem menten felrobban. Én higgadtan válaszoltam a kérdéseire, amitől még jobban idegbe lett. Én meg jól mulattam egészen addig a percig, míg egy olyan kényes dologra tért rá, amit a mai napig nem bocsátottam meg neki. S az a tudásom volt. Mivel csak egy érettségi bizonyítványt tudtam eddig összekotorni magamnak, azt is nagy erőbedobással, s ami mindenkit meglepet nagyon jó eredménnyel. A tűrőképességem nagyon jó, s ezt a drágalátos főnököm is nagyon jól tudta ezért húzta az utolsó fonalig a dolgot, amíg el nem szakadt. – Nehogy azt higgye, hogy azért vettem fel, mert olyan jó a munkája, mára már rég megbántam, mert semmihez sem ért. Ezt több munkája is nagyon jól mutatja… Ekkor pattant el az a bizonyos fonál. – Ha nem lennék olyan remek dolgozó, akkor magát már rég a börtönben látnánk, mivel többször kihúztam a seggét, számtalan dologból és ki kérem magamnak az ilyen hangnemet. Ha nem fejezi be, akkor felmondok, és már mehet is a rendőrséghez önként feladni magát. Higgye el rögvest le is, tartoztatják. Azóta várnak erre a pillanatra, mióta én itt dolgozok, mert higgye el ők is, nagyon jól tudják, amint én is, hogy maga nélkülem semmire sem menne. Hiába a sok diplomával szolgáló alkalmazott. Engem ők sem tudnak pótolni. S, most kimegyek, ha úgy látom jónak, maradok, de lehet, pakolok. Mivel a konkurens cég tízzel többet fizet, mint maga. – ezzel én kifele indultam volna, amikor a drága főnököm megállított. – Ne haragudjon, csak tudja nagyon jól, hogy milyen stressz van jelenleg itt. Kérem, maradjon és a fizetését is, megemelem, csak maradjon. – ezen én nem lepődtem meg, de a kintiek nagyon is. Nőknek, mert soha nem kért idáig bocsánatot senkitől, de most megtette. Tudtam jól ez neki megalázó, s lehet többszörösen, kapom vissza, de jelenleg ez a dolog érdekkelt a legkevésbé.
- Vannak el elvárásaim. Első soha többet ne beszéljen így velem, mivel nem vagyok tudomásom szerint se a kapcása, sem az ágyasa. Második, ha jónak látom bejövök dolgozni, de ha nem-nem. Tudja maga is, hogy ez a munkatempó számomra nem munka. Harmadik, hogy most rögtön bocsánatot kér tőlem. – tudtam ez nagy nehézséget jelent a főnökömnek. Kiélveztem teljes ívben.”
Tőlem nem én vagyok a felettesed.- erre szintén elmosolyodik.
- Tudom. –erre már mind a ketten nevettünk. – Akkor kb. 15 perc és ott is, vagyok.
Mondhatom, hogy a drága főnököm hálája jóvoltából nem messze laktam a munkahelyemtől. Két oka is volt ennek. Első a megegyezésünk alapja volt egy nagyon szép családi ház nem messze a munkahelytől, s persze fúl extrával folyamatosan felszerelve, a cég számlájára, de mégis a nevemen volt. Úgy mond ajándék… Második, hogy mindent, amit mondtam mindenki, leste. Úgy mondván a főnök megmaradt, de az irányítás tényleges része nálam volt. Ezzel magam főnöke lettem. Ő írt alá, meg ő tárgyalt, persze én is ott voltam, mint ments vár.
Amint letettem a telefonomat, rögvest kapkodva készülődtem össze. S amilyen hamar csak tudtam ott is voltam. Bő fél óra elteltével már a mitugrász előtt voltam.
Ekkor ért a legnagyobb megdöbbenésem, talán az életemnek az első és egyben az utolsó is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
