7. fejezet Hajnalban mikor feltűnt a nap a keleti horizonton, a Blackheat kastély lakói már izgatottan járkáltak fel-alá. Kíváncsiak voltak vajon, hogyan alakul Uruk párbaja. Félre értés ne essék, nem gazdájuk diadalmát tartották kétségesnek hanem, arra fogadtak vajon a spanyol ficsúr túléli-e a találkozást a Halálistennel. Eközben a ház félelmetes ura szobájában az utolsó simításokat végezte öltözékén. Egy kényelmes, fekete testhez simuló nadrágot öltött, valamint egy puha, fehér pamut inget. Öltözete nélkülözött mindenféle, pompát vagy díszt. Éppen ideális volt arra, hogy elégtételt vegyen a gőgös spanyolon, s ha kell, esetleg bemocskolhatja annak vérével. Lassan végig nézte magát hatalmas álló tükrében, és nyugtázta a hatást. A nap első sugarai megvilágították a herceg arcát, s tükörképének szeme baljósan csillant. Ördögi láng gyúlt szemeiben s csak egy szót mormolt el halkan: Duende. Majd félelmetes félmosoly jelent meg ajkain, s végleg elfordult a tükörtől. Méltóságteljesen a félelem, vagy az aggodalom legkisebb jele nélkül sétált ki a folyosóra, s vonult végig a kastélyon. Majd kilépett az udvarra, ahol már inasa Ken, s segédje Étienne várta. Egy hűs szellő suhant végig a tájon meglengetve hajukat, s kifújva szemükből az álom utolsó csillámporait is. Étienne a herceghez hasonló öltözetet viselt annyi különbséggel, hogy ő felöltötte fekete köpenyét is. Ken, pedig nem a megszokott libériájában feszített, hanem egy régi, foszladozó egyen ruhában, amit annak idején még az apja hordott, mikor Blackheat előző hercegét szolgálta. - Robbins ez meg mit jelentsen!- fordult felé hitetlenkedő tekintettel Leon, de hangja közömbös, és jeges volt mindig. - Nem tudom uram! Este mielőtt elmentem tisztálkodni beakasztottam a szekrénybe, reggel azonban már nem volt ott. Csak arra tudok gondolni, hogy valaki ellopta. Bár fogalmam sincs ki az, aki egy inas álcája mögé kíván bújni- magyarázta a fiú miközben hevesen gesztikulált. - Hm.. álca..- ejtette ki lassan ízlelgetve a szavakat Leon – Csak nem ez volt a terve Chére!- gondolta magában, majd az elismerés lángja lobbant fel tekintetében. - Induljunk!- mondta ki hangosan, majd az elegáns fekete hintó felé sétált halálos nyugalommal. A hintó ajtaján családja címre, díszelgett egy pajzs, melyet két mezőre osztottak, az egyikben egy liliom, a másikban, pedig egy rózsa pihent. Az alapszíne királykék volt a virágok viszont hófehérek arany kontúrral. Leon büszkén tekintett a címerre, majd kinyitotta a hintó ajtaját, és kényelmesen elhelyezkedett a jégkék bársonyülésben. Lassan Étienne is követte példáját, és helyet foglalt a herceggel szemben lévő ülésen, majd Leon megkopogtatta a hintó tetejét kardjának markolatával és elindultak. Amint kihajtottak az úton egy hintót láttak közeledni a Blackheat felé vezető úton. Bár a kocsi ablakai el voltak függönyözve, de a címer elárult utasa kilétét. - Nocsak, ez a reggel tele van, meglepetésekkel! Vajon mit akarhat ilyen korán Sommerfield a birtokomon…- majd lusta mosolyra húzta szépen ívelt ajkait, s lassan egy név hagyta el hangosan a száját: Sora Naegino! Ezalatt Sora lázasan készülődött szobájában. Egy fekte alapon ezüst zsinórozással ellátott libériát viselt. A tükörben gondosan megvizsgálta az összhatást. Végül arra jutott, hogy melleit tökéletesen lekötötte, a haját is kifogástanul fogta össze, egy aprónak tűnő lófarokba, fekete selyem szalaggal. Már csak hangját kell elmélyítenie, és épp olyan lesz mint egy siheder inas. Egy utolsó pillantást vetett még tükrébe, s elégedetten mosolyodott el a mogyoróbarna tekintetű liláshajú inas fiú látványán. - Tökéletes!- majd az ablak felé indult. Kitárta az ablakszárnyakat, és egy vastag kötelet dobott ki rajra, melynek másik vége a hatalmas, baldachinos ágyának egyik oszlopához volt rögzítve. Gyorsan körbenézet, hogy megláthatja-e valaki, de szerencsére mindenki a konyhában vadászott friss pletyka után. Lassan leereszkedett, miközben testsúlyát karjaival és épp lábával igyekezett megtartani. Amint talajt érzett lába alatt, nem törődve a szúró fájdalommal, rohant a birtok hátsó kijárata felé. Ahogy közeledett lassan rajzolódott ki előtte Yuri hintója. - Hála az égnek, itt van!- szakadt fel egy mély sóhaj Sorából. Yuri amint látta közeledni a lányt, kitárta a fekete hintó ajtaját, s kezét nyújtotta felé. A lány hálásan fogata el a segítséget, hiszen lába már rettenetesen sajgott. A férfi elismeréssel nézett végig Során, karcsú formás lábain, kerek csípőjén, formás fenekén, miközben felsegítette a hintóba. - Most pedig mindent mesélj el Kicsi Sorám! Mi ez az egész? Egyáltalán minek párbajozik Blackheat!- majd tekintetét a lány kimerültségtől csillogó szemébe fúrta, s közben sétapálcájával megkopogtatta a hintó plafonját. A kocsi elindult a párbaj helyszíne felé, miközben Sora a tájat kémlelte. - Két napja, a bál után történt…- kezdett bele a történetbe Sora de még mindig nem vette le szemét a tájról. Valahogy megnyugtatta a mellettük elsuhanó fák, bokrok látványa. Közben lassan elmesélt mindent Yurinak Lucien de Silváról. - Értem szóval félrészegen sértegetett téged, s rólunk is elejtetett néhány keresetlen szót.- nyugtázta Yuri a hallottakat. - Igen erről is akartam volna beszélni veled tegnap, ha nem jön közbe az a kis baleset. Semmiképpen nem akarom, hogy az egykori viszonyunk Layla fülébe jusson, és gondolom te sem!- fordult most már a férfi felé, s megpróbálta kiolvasni a választ a jégkék szempárból. - Gondoltam.- szólalt meg mindentudóan Sora, miután felfedezte a férfi tekintetében a bűntudatot. - De a fellépéseinkről tud, viszont nem tartottam lényegesnek, sem pedig ildomosnak kettőnk múltbeli kapcsolatáról beszélni neki.- mondta Yuri, komolyan, s jégkék tekintete most megtelt a megbánás, és fájdalom szikráival. - Sajnálom, Sora! Én nem akartalak megbántani, de rájöttem, hogy köztünk nem szerelem volt csupán szenvedély… - Elég!- szakította félbe a lány, majd szomorú gesztenye tekintetét a férfire emelte. - Tudom, erre már én is rájöttem, és hidd el boldog vagyok, hogy rátaláltatok egymásra. Remélem egyszer én is megtalálom, és megízlelhetem a feltétel nélküli szeretet, bizalom, szerelem ízét. – mosolyodott el a lány. - És Blackheat?- kérdezte kíváncsian Yuri - Ez egyenlőre nem több puszta testi vonzalomnál, a házasságot pedig, valamiért apám és a herceg erőltette. De ne beszéljünk erről!- majd kinézett az ablakon és megpillantotta a kis tisztást a falu határában, s az ott csoportosuló tömeget. - Tehát megérkeztünk- szakad fel egy mély sóhaj Sorából. - Igen, de ne feled innentől foga férfi vagy, és ennek megfelelően kell viselkednek. Amint kiszálltunk te az inasom vagy.- figyelmeztette Yuri az izgatott lányt. - Értettem, Uram!- bólintott Sora lelkesen a férfi felé s már a kilincsért nyúlt mikor a „Ura” megállította a kezét. - Jó jegyezd meg, ha innen kiléptünk, én már nem tehetek semmi. Akármi történjék, nem futhatsz el, nem leplezhetnek le, és végül maradj mindig mellettem. Ha lelepleződünk, a jó hírednek örökre befellegzett.- Sora válaszul csak kimérten bólintott, majd lassan szertartásosan kilépett a kocsiból, ahogy egy igazi inas. Őt követte Lord Sommerfield, az ura. Lassan közelebb sétáltak a tömeghez, mely már izgatottan várta az összecsapást. Számos uzsorás volt kint, akiknél fogadásokat köthettek a nemes urak. Sorát elborzasztotta látvány, hogyan élvezhetik két ember vérre menő küzdelmét, hogyan örülhetnek embertársaik fájdalmának. Az angyal elkeseredve, kiábrándultan nézett végig a botrányra, küzdelemre éhes tömegen, s minden arcon sátáni mosolyt vélt felfedezni. Szíve összeszorult bánatában, de nem mutathatta ki, fent kellett tartania Sommerfield siheder inasának álarcát. Így hát hidegvérrel lépkedett Yuri mellett a lombos fák árnyékában. A nap lassan narancsos sárgára kezdte festeni az égboltalját, ahogyan felkelt. Soráék végül az első sorból várták a viadalt. A segédek felrajzolták a mesterkört melynek átmérője körülbelül két méter lehetett. Lucien gúnyos mosollyal arcán, ördögi fekete tekintetével végigmérte az egyik tölgyfához támaszkodó ellenfelét. Bosszantotta hogy nem látott a herceg szemében, se félelmet, se vágyat a bosszúra, vagy gyilkolásra, se megvetést, csak a jeges nyugalmat. - Hát ez a hírhedt Halálisten! Ha te vagy a Halálisten, akkor én maga az ördög leszek, Lucifer! Nem hagyom, hogy te arasd le annak a gyümölcsét, amiért én vért izzadtam! Nem lehet a tiéd az a tüzes kis angyalka, mert az enyém lesz, ha addig élek is.- fogadta meg magában dühösen de Silva. Majd egy utolsó megvető pillantás küldött Blackheat hercege felé. De a herceg figyelemre sem méltatta, egészen másfelé kalandoztak el gondolatai. - Itt vagy Sora Naegino! Tudom, biztos vagyok benne, a ruha, a különös érdeklődés a párbaj kezdete iránt, Sommerfield rendkívül korai látogatása… Igen minden egybe vág. Ez volt a terved. De ne félj, nem leplezlek le! Nem, itt nem! Nem fog csorba esni a jó híreden…de otthon, a kastélyban nem menekülhetsz előlem Chére. Csak az az ostoba Killien vigyázzon rád!- de gondolatai kavargó örvényét senki nem olvashatta ki szeméből, senki nem láthatta arcán. A segédek ellenőrizték még a kardokat, majd visszasétáltak az ellenfelekhez. Étienne Leon felé tartott, láthatóan kissé feszülten. A herceg érdeklődve vonta fel szemöldökét, vajon mi történhetett. Amint oda ért a fiú hozzá, hangot is adott észrevételének. - Mi a baj csak nem felidegesített ez a spanyol páva? - Nem de nagyon veszélyes ellenfél lehet, nem elég hogy a mesterkörben vívtok, ami már önmagában is veszélyes, de ráadásul még fordított alapállású is, balkezes.- hadarta egy szuszra, idegesen Étienne. - Nocsak!- húzta fel elismerően egyik szépen ívelt szemöldökét Leon, majd lassú gúnyos félmosolyt küldött az őt figyelő de Silva felé, melyben benne volt a halál ígérete. Végül ismét Étienne felé fordult.- Ne aggódj első vérig megy, de ha mégsem, tudod mi a dolgod! Bár nem hinném, hogy sor kerülne rá. Majd oda sétáltak a kör közepére, ahogyan Lucienék is. Egy utolsó halálos pillantást váltott a két ellenfél, majd kardjaik pengéjét összeérintve üdvözölték egymást. A két segéd távozott a körből, az orvos mellé siettek, aki készen állt, hogy bármelyik pillanatban ellássa a sebeket. A pengék eltávolodtak, az ellen felek oldalazva fordultak egymás felé, s pengéik végét összeérintették, szabad karjukat pedig derekuk mögé rakták. - En garde!- hallatszott Étienne parancsoló hangja. Sora gyomra összeszorult a látványra, féltette a herceget, s erre csak most döbbent rá. Nézte, ahogy a két férfi a körön belül megegyező irányban elkezd sétálni, de pengéik továbbra is összeölelkeztek. Próbálgatták egymás reflexeit, kóstolgatták a másikat. Olyan volt ez, mint két nemes ragadozó össze csapása. Sora lassan emelte tekintetét a mellette álló Yurira, majd az izgalomtól fojtott hangon megszólította. - Megbocsásson Uram, de mitől olyan különleges ez a mesterkör?- Yuri kevélyen tekintett le inasára, majd kioktató hangon belefogott a magyarázatba. - Először is ez a technika Spanyolországból származik, de ott is csak a nemesek küzdhetnek, ily módon. Itt nem elég előre törni és támadni, itt körbe- körbe sétálnak és támadnak, illetve hátrálnak. De ha kilép a körből bármelyik fél, akkor veszít. Vagyis teljes koncentrációt, vasfegyelmet, tökéletes reflexeket és ritmus érzéket igényel. Pontosan tudnia kell hogyan, és mikor tudja ellenfele tempóját megtörni. De elég a fecsegésből! Nem ezért hoztalak el, inkább figyel!- intette csendre Sorát, aki hálás gesztenye tekintetét ismét a küzdőkre fordította. - Istenem, csak ne legyen baja, csak ússza meg sérülés nélkül… Féltem, igen féltem Blackheat hercegét… sőt talán..- de gondolatait félbeszakította a tömeg sikolya mikor elkezdődött a csörte. Lucien nem bírta tovább az idegtépő kóstolgatást, Blackheatre támadt, akinek meg sem kottyant, a spanyol hevessége. Tökéletes tempóban hárította döféseit könnyed, laza, elegáns mozdulatokkal. Arcán látszott a koncentráció és a fegyelem, kizárta a külvilágot csak a pengék dallamára figyelt, mely a tempót diktálta számára. Teste lelke eggyé vált a nemes acéllal, gondolatait száműzte, s csak a szikrázó pengékre figyelt. Megcsinálta elérte azt az állapotot, a harmónia azon legmagasabb fokát, amit a kör mesteri Duendének hívnak. Innentől kezdve ösztönösen cselekedett, s nem volt már számára lehetetlen. Érezte Lucien kétségeit, előre látta minden mozdulatát, s így már nem okozott számára nehézséget az ellenfele fordított alapállása. Pontosan tudta mikor törjön előre, s mikor hátráljon, úgy játszott a spanyollal, mint egy ragadozó nagymacska az áldozatával, kiélvezve annak félelmeit, kétségeit s végül könyörtelenül lecsap rá. De Lucien sem maradt tétlen, egyre hevesebben támadt, ahogy egyre inkább elvesztette fegyelmét látva, hogy a herceg még mindig semmibe veszi. Akciói egyre pontatlanabbak lettek, ahogy eluralkodott rajta gyilkos szenvedélye. Ezzel szemben Blackheat halálos pontossággal döfött, és hárított. Mikor ismét neki támadt ellenfele, egy gyors hárítással megtörte tempóját, majd a rideg acélt egy jó irányzott döféssel egyenesen Lucien ball vállába mélyesztette. Sora szája elkapta apró kezeit, s egy halk sikolyt hallatott, mikor meglátta a találatot. Yuri megrovóan tekintett a lányra, aki gyorsan kihúzta magát és felöltötte álarcát. Eközben a segédek leállították a párbajt, hiszen kicsordult az első csepp vér. Az orvos de Silvához sietett és megvizsgálta sebét, mely mély volt és erősen vérzett. Fejét csóválva intett Lucien segédje felé, hogy a férfi nem tudja folytatni. Amint meglátta a spanyol, hogy segédje elindul a herceg felé, szemei résnyire szűkültek, tekintete elsötétült, s a pokol legmélyebb bugyrainak lángjai csaptak fel benne. Hallotta, amint megkérdezi a herceget, kívánja folytatni a küzdelmet, vagy sem. Leon egy lekicsinylő pillantást vetett ellenfelére, majd kijelentette: - Már elégtételt vettem a sérelmemért, így nem kívánom tovább folytatni az összecsapást.- majd kimérten megfordult és hintója felé indult. Sora szíve kihagyott egy ütemet, amikor meglátta, hogy Lucien ördögi vigyora kiül arcára, és kivont kardal fut a távozó Blackheat felé. A tömeg felmorajlott a méltatlan tett láttán, a herceg pedig halálos nyugalommal kardját felemelve megfordult, s egyúttal egy elegáns mozdulattal hárította az orv támadást. A spanyol azonban továbbra is hevesen támadta minden józanész, illetve megfontolás nélkül. Egy hosszabb kitörés alkalmával, melyet Leon hárított áttört ellenfele védelmén s egy laza csukó mozdulattal, hatalmas vágást ejtett homlokán. Lucien vére azonnal kiserkent, ahogy a hideg acél elhagyta, majd borzalmas émelygés lett rajta úrrá. Látását elködösítette a szemébe folyó vére, s lassan egyre távolodtak a külvilág hangjai, végül eszméletét vesztette. Az orvos és segédei a segítségére siettek, Blackheat pedig halálos nyugalommal mintha csak egy pick-nicket hagyna ott, megfordult és kocsija felé sétált. Amint Sora meglátta az erősen vérző sebet szédülés lett rajta úrrá. De összeszedte magát és indult, hogy közelebbről is megnézze Lucien sebeit, azonban egy erős kéz könyökénél fogva diszkréten visszahúzta. Követte a krémszínű felöltőbe bújtatott erős kart, majd mogyoróbarna tekintete egy megrovó hideg, kíméletlen jégkék szempárral találkozott. Yuri lassan tagadólag rázta meg fejét majd, hintójuk irányába terelte a megszeppent angyalt. Sora hallotta még a közönség hangjainak foszlányait, melyek a herceget dicsérték: - fordított alapállású volt mégis legyőzte…Hiába a Halálistennek nem akad ellenfele- Halálisten kapta fel fejét Sora, majd kételyeit magába fojtva megszaporázta lépteit, hogy beérje az Urát. A hintó ajtaja elé sietett, majd szertartásosan meghajolva nyitotta ki Yuri előtt. Nem is sejtette, hogy kis színjátékukat egy rideg szürke tekintet figyeli a fák árnyékából. - Most már kétségtelen! Hát eljöttél Chére! De miért száll egy angyal alá a pokolba? Miért?..- majd kavargó gondolati társaságában elindult hintója felé, ahol már Étienne várta. Beszálltak a pompás fogatba, majd elhagyták ennek a szánalmas bohózatnak a helyszínét. Ezalatt Sora és Yuri már javában visszafelé kocsikáztak a kastélyba, hiszen még Blackheat előtt kellett visszaérniük. Néma csend uralkodott a hintóban, melyet végül Yuri törte meg. - Nyugodj meg, Kicsi Sora! Nem halt meg de Silva csak elájult. A fejsebek mindig rettenetesen vérzenek, de nem halálosak. Csak egy csúnya heg marad utána- majd biztatólak mosolygott a sokktól reszkető angyalra. - Tudom, de miért? Miért tette ezt Lucien! Miért nem volt neki elég, hogy Blackheat elállt a küzdelemtől? Miért kellett orvul rátámadnia, s egyáltalán hogy fajulhattak idáig a dolgok- mondta remegő hangon, a sírás határán álló lány, s szomorú tekintetét a férfira emelte. - Nem tudom Drága, nem tudom! De ne hibáztasd magad, nem tudhattad, hogy valójában, milyen jellem, éppen ezért nem is vagy felelős a tetteiért. Ez már a múlt zárd le kis lány! Na és most ki lesz a tánc partnered? - Nem tudom. Igazság szerint téged akartalak megkérni erre, de természetesen csak akkor, ha ez nem zavarja a magánéletedet.- nézett mélyen, érdeklődve Sora a jégkék szempárba. Yuri dévajul elmosolyodott, majd előre hajolt s lassan, a lány szemébe nézve válaszolt. - Dehogy zavar. Mint már említettem Layla tud róla, és nem fogja ellenezni, én pedig boldog vagyok, hogy a föld legtüzesebb vérű amazonjának lehetek méltó partnere.- Sora megnyugodott a válasz hallatán, majd megbeszélték az apróbb részleteket az út hátralévő részében. Mikor elérték a birtok bejáratának hátsó kapuját, Yuri kisegítette a lányt a hintóból, majd egy testvéri puszit nyomot homlokára. Sora hálás mosollyal búcsúzott régi-új partnerétől. Majd sietve rohant, el a hátsó konyha bejáratához. Ott gyorsan felkapott egy almával teli kosarat és arca elé tartotta jó magasan. Olyan gyorsan rótta a folyosókat, ahogy csak sérült bokálya engedte, végül elérte úticélját a lakosztálya ajtaját. Hatalmas, megkönnyebbült sóhaj keretében nyomta le a kilincset, és lépett be a szobába. Letette a kosarat majd fáradtan dőlt a lakkozott, fehér ajtónak. Már éppen boldog mosolyra húzta volna csinos kis száját, hogy sikerült kicseleznie a herceget, mikor egy keserédes illat csapta meg orrát. - Szantálfa! Csak nem itt van? De hisz hamarabb indultunk el Yurival... Nem, ez nem lehet!- majd lassan beljebb lépett a szobába, s meg pillantotta a kandallója előtti krémszínű fotelben várakozó Blackheatet.