2. fejezet

Leon méltóságteljesen fellépett a pódiumra és maga után, húzta Sorát is, aki természetesen még mindig forrt a dühtől, és a megalázottságtól.

-   Mi az, hogy csupán egy tárgynak, vagy egy trófeának tekintenek, amit csak úgy tovább lehet adni, át lehet ruházni. Nem, Nem én ebbe nem megyek bele! Az ördög vinné el ezt a ficsúrt.- de mire Sora feleszmélt már az emelvényen álltak, a pletyka éhes társaság kíváncsi tekintetének kereszttüzében. Ekkor döbbent rá, már nem tehet semmit, anélkül hogy a saját vagy családja jó hírét alá ne ásná. De minden bosszúsága ellenére egyszerűen nem tudta elfojtani vágyát, melyet Blackheat látványa keltett benne. A férfi egy jól szabott fekete bársonykabátot viselt, melyet a legújabb divat szerint szabtak, egy fehér zsabós inggel, az összhatást, pedig egy szűk fekete nadrág koronázta. Az anyag melyet viselt, minden egyes mozdulatnál sejteni engedte izmai játékát. A lány szívverése akaratlanul is felgyorsult, arca kipirult, mikor ráébredt, hogy tulajdonképpen mit is tesz. Ez azonban Leon figyelmét sem kerület el.

-   Jól van, ma Chére?- kezdte tetetett aggódással- Nem kell izgulni, csak egy aprócska bejelentést akarok tenni- fejezte be hűvösen és megvetően.

-   Tökéletesen érzem magam Blackheat, ha eltekintünk a ténytől, hogy nélkülem, a megkérdezésem nélkül döntenek a sorsomról! Még is, hogy képzelte maga..maga…- próbált valami szalonképes jelzőt találni erre az emberre, de Leon közbe vágott.

-   Fölösleges emiatt bosszankodnia. Ezt már elrendeztük az édesapjával, maga Drágám törje csak a kis fejét a legújabb divaton!- de a mondat végét, már maró gúnnyal és összeszűkült szemekkel mondta.

-   Mégis mit képzel rólam, majd megmutatom neki, milyen fából faragtak!- de kimondani már nem merte, mert Leon még mindig a gyilkos pillantásával méregette. Majd, mint egy távoli hangot érzékelte Blackheat, mindem egyes szavát, mely végzetes ítéletet jelentett számára. De beletörődött pillanatnyilag és próbált mosolyt erőltetni az arcára. Közben Leon bejelentette, hogy kereken egy hónap múlva tartják majd az esküvőt, s hogy minden kedves vendéget szívesen lát a szertartást követő mulatságon. Ezalatt Sora nyugalma kezedet szertefoszlani és idegesen pásztázta a tömeget, mintha onnan várna egy titokzatos megmentőt. A szeme hirtelen felragyogott, de egyben fájdalmat és lemondást is tükrözött. Leon pont oldalra sandított, hogy lássa diadalát a nő felett, így elkapta a mélabús tekintet, majd elkezdte keresni annak kiváltóját.

-   Vajon mi szomorította el ennyire, vajon mi vagy jobban mondva ki az, akit a fájdalom ellenére is szeret, és a szívébe zárt- morfondírozott Leon. Ahogy követte mennyasszonya tekintetét egy hideg jégkék szempárba ütközött, majd alig halhatóan felmordult- Killian! A szempár tulajdonosa is észrevetette a herceget, majd farkasszemet néztek. De ha szemmel ölni lehetett volna, Yuri-t már végső útjára kísérnék, de Leon se úszná meg kevesebbel. Viszont Sora annyira, elmerült a viszontlátás örömében, hogy kötelezettségeit feledve, vőlegénye bejelentésének végeztével egyből odasietett Yurihoz, majd forrón üdvözölték egymást, izzott köztük a levegő, azonban felhőtlen örömüknek a közelgő Blackheat vetett véget.

-   Gratulálok, Őfőméltósága – nyújtotta kezét Leon felé Yuri, majd kézfogásukba, szinte beleroppant mindkettejük csontja.

-   Köszönöm, Sommerfield!

-   Hogy van Layla?- törte meg Sora a beálló feszült csendet.

-   Remekül, most várjuk az első babánkat. Már az öreg báró is kezd megenyhülni, hiszen unokája érkezik hamarosan. Így azt hiszem, kijelenthetem, hogy minden a legnagyobb rendben van minden, Drága Sora. De mesélj magadról!

-   Mint hallhattad férjhez megyek, de ha holnap elhoznád Laylát kilovagolhatnánk egy kicsit, és pick-nick keretében mindent megbeszélhetnénk.

-   Amennyiben Őfőméltósága nélkülözni tudja a társaságodat, szívesen meglátogatnánk.- tett enyhe célzást Leon jelenlétére.

-   Természetesen, nyugodtan lovagoljanak ki!- mondta jeges nemtörődömséggel, majd azzal a lendülettel tovább is állt. A bál továbbiakban eseménytelenül telt. Sora este fáradtan, zakatoló, kusza gondolatokkal tért nyugovóra.

-   Hogyan folytathatnám a táncot? Miért változott meg annak a nagyképű Blackheat-nek a tekintete egy másodperc töredéke alatt tüzesből, dermesztően jegessé? Talán felismert? De akkor biztosan visszavonta volna az ajánlatát, vagy mégsem? Erről holnap mindenképpen beszélnünk kell Laylával. Egyszerűen a csapongó gondolatai nem hagyták aludni, ezért úgy döntött felfedezi az ódon kastély rejtélyeit. Ezért hálóinge fölé terített egy selyem köntöst, és gondolati társaságában elindult a folyosókat róni. Ahogy végighalad a számos folyosó egyikén a déli szárnyban, fény szűrődött ki egy közeli ajtón. Halkan közelebb merészkedett egészen a küszöbig, ahonnan tökéletes rálátása nyílt a teljes szobára. A hatalmas királykék selyem tapétás falakon árnyékok táncoltak, melyet a szoba központi falán álló márvány kandalló lángjai vetítettek ki. A berendezés elegáns volt, leginkább a francia század eleji directoire stílust tükrözte vissza. Számos antik, műtárgy, szobor díszelgett a helységben, de kétségtelenül a kandalló uralta, mely előtt egy kényelmes fotelben egy férfi sziluettjét vélte felfedezni Sora. Kíváncsiságától hajtva, halkan besurrant a szobába, s legnagyobb meglepetésére a férfi, aki szemét lehunyva, brandy-je társaságában mélázott a ház ura Leon volt.

-   Kétségtelenül érdekes volt a mai bál, sikerült megint felkorbácsolnom a kedélyeket, ezzel elterelve a figyelmet a nyomozásomról. De ki ez a Sora Naegino? Amikor felkértem táncolni, meg mertem volna esküdni rá, hogy az a táncos, akit egyszer egy párizsi álarcosbálon láttam fellépni. Igen és valamilyen különös, spanyol honban divatos táncot adtak elő. De a fenébe is nem ő volt az, nem lehetett Ő az! És ha még is Harrington hercegnője és az a forróvérű táncosnő egy és ugyan az? Ki kell derítenem!- szánta el magát Blackheat, de nem vette észre a közben félé közeledő „betolakodót”. – Meg kell tudnom, de miért éreztem, olyan vágyat, birtoklási ösztönt, és melegséget a szívem tájékán, mikor vele táncoltam?- mélázásából egy puha kéz érintése szakította ki. Követte szemével a kecses kézvonalát egészen a vállakig, majd tekintete megindult felfelé a fehér hattyúnyakon, angyal arcon át, majd végül egy mogyoróbarna szempáron állapodott meg.

-   Ez az! A szeme, ez a tekintet, ez szempár! Már majdnem biztos vagyok a dolgomban. Rendezek egy álarcosbált, táncosokkal, színészekkel, s ott már nem menekülhet előlem Kisasszony! – gondolta összeszűkült szemmel.

-   Blackheat, mi van magával? Csak nem ébren álmodik?

-   Ó nem, Chére, csak elgondolkodtam, s egy fantasztikus ötletem támadt. De maga ilyen késői órán, egy gardedám társsága nélkül, mit keres egy férfival egy szobában?!- majd hamiskás mosolyra húzódtak Leon ajkai rá nem jellemző módón, és kijelentette:- Csak nem bemerészkedett az oroszlán barlangjába?

Sora gőgösen felemelte a fejét, majd királyi fensőbbséges hangsúllyal közölte:

-   Ó, ne nevettessen! Nem látok én itt semmilyen oroszlánt, csak egy szelídített szobacicát- majd diadalittasan a férfi szemébe nézet, hogy lássa győzelmét az egója felett, és elégtételt vegyen az esti sértésért. De ahogy rátekintett a füstszürke szemekben vágyat és egy különös fényt látott, mely lassan kezdete megigézni. Olyannyira magával ragadta a varázs, hogy már-már megbánta előbbi kijelentését, de ezt a világért sem vallotta volna be még magának sem. Így, hogy büszkeségét megőrizze, dölyfösen felszegte a fejét s közölte:

-   Csak fényt láttam kiszűrődni, miközben sétáltam, s gondoltam benézek. De min révedt el ennyire?

-   Majd megtudja Chére, majd megtudja- húzódott hamiskás mosolyra ismét a szája.

-   Akkor én megyek is, azt hiszem, már mindent megtudtam, amit akartam. További szépestét Blackheat- s indult volna, de abban a pillanatban elkapta Leon a lány, vállán felejtett kezeit, majd hirtelen felállt. Ennek következtében olyan közel kerültek egymáshoz, hogy testük teljes hosszában összesimult. Során különös bizseregés száguldott végig ürült vágyat hagyva hátra.  -De nem tehetem, egy kisasszony nem tehet ilyet, mennem kell! De mégis olyan kellemes, megint az az ismeretlen tűz, amit este is éreztem táncközben. Éreznem kell!- vívódott a lány. De amikor a Leon még közelebb húzódott, ha ez lehetséges, és ágyékuk összeért Sora már reszketett a vágytól, melyet vékony köntöse tökéletesen kiadott. Közben Leon élvezte a lány zavarát, amiért láthatóan kívánja őt, de küzd önmaga ellen, a becsületéért. Majd még szorosabban préselte saját felhevült testét a formás idomokhoz, s végül szeme elsötétült a vágytól és kínzó lassúsággal a lehajotta fejét. Sora kábultan, csillogó szemekkel, kipirult arccal figyelte a férfi minden mozdulatát, majd arra eszmélt, hogy az már rátalált az ajakira. Gyengéden, de követelőzően vette birtokba a lány puha, édes kis száját, Sora, pedig boldogan viszonozta a Leon csókját, utat engedve ezzel kutató nyelvének. Sora hirtelen megremegett a rátörő kéjes vágytól, mire a férfi még szenvedélyesebben ölelte, és simogatta. A bódulatból egy váza csörömpölése ébresztette fel őket, amint összetörik. Sora elhúzódott a férfitól, ezzel véget vetve csókjuknak, majd a nyitott ajtó felé fordult. A szemei elkerekedtek, ajkai pedig lassan a következő szót formázták: Lucien!